Áramlás

 Tegnap megbeszéltük hogy átmegyek a munkahelyére. Odamentem, majd közölte most nem tud beszélni, de ne várjak rá ott, menjek át a nem messze lévő elektronikai üzletbe. Átmentem, engedelmesen, de kétkedve: "Vajon mi lehet az oka hogy odaküld? Ki van nála aki nem láthat vagy akivel nem találkozhatom?" Én gyanutlan...

Felhívott közben, hogy vegyek cigit. Már akkor kérdeztem hogy ez most mi, közölte mit értetlenkedem, és rögtön támadott.

Találkoztunk, megkérdeztem mi volt ez. Mire mondta, pont akkor jött le a főnöke, és nem akarta hogy meglásson, ciki lenne ha látná hogy pont jövök fel miután ő elmegy. Aha...

Majd elmentünk mosógépet nézni, majd segítettem neki dolgozni. Utána én marha, gondoltam együtt megyünk haza vagy valami.... Ehelyett: "Menj csak nyugodtan én összepakolok, és sétálok egyet." Aha... Miért akart otthagyni? Mit akart még ott amit ott nem láthatok? Magyarázat: "Csak neked akartam jót, nem akartam hogy rám várj."

Rendben, elindulunk. Hívom a liftet. Fogja magát, és szó nélkül elindul lefele a lépcsőn. Szóvá teszem, szólhatna ha otthagy... Majd egy csajt bámul kifele jövet a lépcsőházból, majd ugyanazt a villamosmegállóban, megjegyezvén: "Mennyi cigit szív!" Szóvá tettem. Honnan ismeri, miért figyelmi, miért bámulja.

Erre kitört a balhé, hogy én csak basztatom, stb. Szeretnék neki hinni, de felettébb gyanús. Szerintem másnak is az lenne.

 Tegnap hip-hepy-hurrá Boldogság az Egekben és Földön. Ma Pokol. Reggel idegeskedés: "Hol a kajám? Miért nem rendelted? Hol a hirdetésem, már hetek óta nem történt vele semmi." Stb. Igaza is van a fogkrémes szájúnak. Egyszer minden, sokáig semmi. Csak nézek ki a fejemből és elfelejtek mindent. Kiérti ezt. Ugyanakkor tapad rám, tőlem vár mindent. Én meg menekülök nehogy megfojtson. Az embert minél jobban szeretik annál inkább menekül? Olyan ismerős ez nekem. Tőlem is menekült már pár évvel ezelőtt. Most kapom vissza? 2 ember sosem szeret ugyanúgy?

Tegnap miután végigfutott rajtam a para hogy nem én hagytam nyitva az ajtót, hanem a Valaki, inkább úgy döntöttem írok egy kis háztartásnaplót, majd lelekszem kicsit. A kicsit úgy sikerült, hogy folyamatosan felébredtem mindenféle zajokra, de úgy igazán már csak éjjel 2 tájában, mikor meg nem volt kedvem felkelni. Össznyvissznya kb. 9 órát aludtam, ami rekordteljesítmény. Semmit nem csináltam, mert nem volt kedvem. Csak az alapvető emberi igényeket teljesítem. Alszom, eszem, szeretkezem (néha), no meg dolgozom hogy legyen valamiből ezeket megtenni.

És összeomlott. Sosem tanulok a saját hibámból. Mindig elkövetem ugyanazt. Szép nap, boldognak tűnő. A végén csak egyszerűen próbáltam jól érezni magam. Megint bíztam, megint tévedtem. Bíztam és jött. No igen, egy óra múlva...meg fél óra múlva. Csak elmegyek zsömléért. Közben bevásárolt. Én meg ott vártam a megbeszélt helyen. Előtte elzavart valakit telefonon "itt vagyok...ma nem jó. Majd legközelebb." Vajon ki lehetett? Furdall a kíváncsiság. Otthagytam. Ahogy mindig. Mert szar alak vagyok. Szerinte.

Sokszor van hogy felkelni sincs kedvem. Nemhogy még tisztaságot, rendet csinálni. Ha meg kipihentnek, frissnek érzem magam ami manapság igencsak ritka, akkor ezerrel neki látok az elmaradt dolgoknak. Utána fantasztikus érzés körbenézni, mély levegőt venni, érezni a friss tisztaságillatot és szemlélni a rendet. Lefeküdni a tisztán újrahúzott ágyba, és olvasni azt a könyvet amire nem jutott idő. 

Saját magamnak adagolom a pozitív töltetet, és másokhoz is jobb kedvvel tudok fordulni, több szeretet vagyok képes adni. A félelmem csak az, hogy egy perc alatt befordulhatok egy negatív esemény következtében, és összeomolhat minden, amit építettem.

 Írok. Mert írni jó. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Elmondom honnan jöttem, és hogy hova tartok. Vagy hova szeretnék tartani. A célt sokszor nem tudom, csak érzem. Próbálom megérteni hogy miért kell  hova tartani és hogy az miért jó. Szépítem a lakásom, építem az életem, a karrierem és a romokban heverő magánéletem, de közben azon jár az eszem mire jó ez az egész. Veszek virágot az ablakba, amiben gyönyörködhetem, nézem a frissen festett falakat, és az új járólapot. Mikor építkezem, azt hiszem majd annak örülök ha felépült. Mikor felépült, rájövök hogy nem is az a lényeg hogy feléült és élvezhetem minden szépségével, hanem maga az út volt szép, pedig szinte végigszenvedtem az egészet. Lehet hogy rosszul látom az Életet, és nem tudom kellően megélni. De az is lehet hogy mások élik rosszul, és aki depressziós, az érti csak meg...